2012. augusztus 1., szerda

Kykkos kolostor híres mozaikjai




 A Ciprusi látnivalók közül ,nem hagyhattam ki   a Kykkoss-i kolostort, ahová
 kétszer is visszatértem.   Másodszorra elvittem az édesanyámat is, mert azt
 mondtam,ezt neki is látnia kell.Néhány képen ő is látható.
Tilos fényképezni egyes helyeken,  de azért én becsempésztem a gépemet és
 készitettem  néhány fotót.A vallási emlékek csodás gyűjteményével találkozunk ,
 melynek otthona ez a kolostor.Minden csupa-csupa arany,káprázatos a látvány.

 Álomszép festmények vannak a falon és a mennyezeten,valamit számos modern
 mozaik is látható.A Kykkos kolostora, az  egyik leggazdagabb,  legfényűzőbb
 kolostor Cipruson, Marathasa területén található. Egy hegycsúcson, 1318 méteres
 magasságban épült, Troodostól nyugati irányban.   A Panagia tiszteletére emelt
 kolostor birtokában van az Agios Loukasnak, az   Evangelistának tulajdonított
 három ikon közül az egyik.     Az ezüstbevonatú ikon teknőspáncélból és
 gyöngyházból készült ereklyetartóban foglal helyet, mely az ikonosztáz előtt áll.
 A kolostort valamikor a 11. század vége és a 12. század eleje között alapították,
 I. Alexios Komnenos (1081-1118) császár uralkodása alatt. Sajnos a kolostor
 többször leégett, így az eredeti épületből semmi sem maradt meg. Isaiah, az
 isteni kegyelemmel megáldott, csodatévő ciprusi remete itt gyógyította meg az
 uralkodó lányát egy gyógyíthatatlan betegségből.     Jutalmul a Theotokos
 (Szűz Mária)ikonját kérte, melyet Konstantinápolyban,a császári palotában
 őriztek. Bár sajnálkozott az értékes kincs elvesztése felett, hálája jeléül a
 császár az ikont Ciprusra küldte,   jelentős anyagi javakkal   együtt, hogy
 felépítsék belőle a kolostort, amely a szent ereklyének otthont adott. A remete
 kérésére Manuel Vutomites, a ciprusi császár   képviselője   három falut is
 alapított a kolostor mellett.    Mivel az adományt később császári oklevél is
 megerősítette, úgy tartják, hogy a kolostor megalapítását császári rendelet írta elő.
 A Ciprusi Köztársaság első elnöke, III. Makarios érsek itt töltötte novícius-éveit.
 Végrendelete szerint itt, Throni csúcsán temették őt el, 3 kilométerre a kolostortól,
 szülőfalujától, Panyiától nem messze. A kolostor, melyben zivaniát és több más
 alkoholtartalmú   italt is előállítanak,   vallásos búcsúknak is otthont ad,
 szeptember 8-án, Szűz Mária születésnapján és augusztus 15-én, Szűz Mária
 halála napján.
Akkor jöjjön a csoda.










Bejárat






Édesanyám

















Édesanyámmal egyetemben












 
































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése